E szakdolgozat témája a modern magyar költészet fordítása folyamán felmerülő nehézségek Kosztolányi Dezső versei példáján. Felmerül az a kérdés, hogy lehetséges-e egyáltalán, és van-e értelme verseket fordítani, mivel fordítással a vers lényege, valamint a költészet más fontos elemei is, mint például a ritmus, vagy a szójáték szinte mindig elveszik. A következő kérdés, ami felvetődik: hogy milyen módon tudjuk átvinni a szöveget a forrásnyelvből a célnyelvbe, tartanunk kell-e magunkat a szó szerinti fordításhoz, vagy kicserélhetünk, elvehetünk, esetleg adhatunk-e a szöveghez valamit. Természetesen a kultúrák egymáshoz közelítése miatt is nagyon fontos. Kérdés lehet az is, hogy ki fordítsa a verseket: „szakmabeli“, vagy elég lelkes fordítónak lenni. Miután megpróbálom összefoglalni Kosztolányi életét és sokszínű és sok műfajú opusát, Esti Kornél éneke fordítása alapján keresem a felsorolt kérdésekre a választ. Ezt a verset választottam, mert sok magyar kritikus ars poeticának nevezte, és magában foglalja Kosztolányi költészetének jellegzetességeit: eredetiség, szójátékok, szimbolizmus, nihilizmus, az élet múlandóságának kérdése – de azért is, mert Esti Kornél az egyik legfontosabb – és véleményem szerint – Kosztolányi legérdekesebb karaktere, alter egója és azonos című prózájának főhőse. A vers tizenegy versszakból áll, és mindegyiknél feltüntettem a fordítás folyamán felmerülő problémákat, megadtam magát a fordítást, és végül a vers interpretációját is.